Neoplasia - rosszindulatú (rák) vagy jóindulatú (benignus tumor) 


"Nekem előnyöm volt abban, hogy míg az orvosok megadták, amit a kor tudományos bizonyítékai alapján biológiailag meg lehetett adni, én mellétettem mindazt, ami pszichológiailag segített a mellékhatások csökkentésében, a gyógyulásban, a túlélésben."

 - Prof. Dr. Bányai Éva szavaival élve

Az én történetem:

Nem hiszek a véletlenekben.

Én abban hiszek, hogy bár néha rögtön nem tudjuk, hogy egy-egy életesemény miért következik be, vagy sodródnak emberek / dolgok az életünkbe, de az élet - ha figyelünk - be fogja bizonyítani, hogy bizony, ezt kő keményen - lehet tudatalatt - vonzottuk magunkhoz, rendszerint azért, hogy megkapjuk a segítség / tanulás / fejlődés lehetőségét.

Nekem ilyen volt a hipnózis (is)... Valamiért sosem tudtam, miért vonz ennyire ez a téma, miért szeretnék annyira foglalkozni vele, miért akkora rajongás.

Aztán 2021. októberében, mikor diagnosztizálták a saját rákomat, a kétségbeesés helyett egyértelmű volt számomra, hogy a segítség / tanulás / fejlődés lehetőségét fogom választani, melyhez zseniálisan illeszkedett a hipnózis által megszerzett tudásom és tapasztalataim.

Az első magamnak adott szuggesztióm a következő volt: "Nem tiltakozom ellene, nem harcolok ellene. És ez békességet teremt bennem, és azt a biztos érzést, hogy kijutok."

Ezen felül a hipnózis rengeteget segített nekem még a műtétnél, a kemoterápia, sugárkezelés, biológiai terápia alatt és a rehabilitációnál is.

Amellett, hogy elviselhetőbbé tette a kezeléseket és azok mellékhatásait, illetve bizonyos mellékhatásokat önszuggesztív módszerekkel meg is tudtam gátolni (pl.: hányinger), segített a betegség kialakulásának okait is feltárni, lehetőséget nyújtva arra, hogy ne térjek vissza a rosszul működő sémákhoz. Ezeken kívül sziklaszilárd hitet adott, abban, hogy ha nem is minden, de számos dolog bizonyosan fejben dől el. Éppen ezért igen hasznos megtanulnunk, miként formálhatjuk a gondolatainkat, a mentális beállítódásunkat úgy, hogy ezek minél inkább segítsenek, ne pedig hátráltassanak bennünket az életünkben. 

Hoztam egy olyan döntést, hogy amikor meg fogok gyógyulni, elkötelezem magam a daganatos betegségben szenvedők mellett, hogy az onkológiai kezeléseken túl a lelki támogatást is beépítsék a terápiába.

Saját tapasztalatból szólok, hogy nem könnyű jó terapeutát találni. Összességében elmondhatom, hogy viszonylag kevés az illetékes szakember, mert a ráknak még mindig van egy olyan mítosza, ami a halállal kapcsolja össze és terapeutaként sem könnyű, mert az emberben a saját halálfélelmét mozgósítja, tehát egy olyan szintre kell eljutni, hogy az ember a saját halálával szembe tudjon nézni, és akkor tud segíteni másoknak. 

Örömmel mondhatom, hogy ebben is jártasságot szereztem; pontosan tudom, mivel jár egy rákbetegség testileg és lelkileg, ezáltal próbálok segítséget nyújtani, tapasztalatokat megosztani, hogy könnyebb legyen megtenni a lépéseket, majd átformálni a hozzáállást a létezéshez.
Hiszem, hogy szakmai tudásommal és átélt tapasztalataim segítségével valódi lehetőséget és hatékony megoldást tudok nyújtani a hozzám fordulóknak, hogy a problémákról, a félelmekről, az aggodalmakról nyíltan beszéljenek. Valamint, célom megtanítani, hogyan lehet a stresszt levezetni, hogyan lehet ellazulni, amikor valami nagyon nagy feszültség ér. Továbbá az erőszakmentes kommunikáció és konfliktuskezelés átadása; hogyan lehet problémákat nem évekig hurcolni magunkban, mint egy nagy-nagy sérelmet, ami megbetegít, hanem megbeszélni. Mindezekkel a technikákkal, információkkal segítve a neoplasiaval diagnosztizáltakat, és / vagy hozzátartózóikat.

A rák diagnózisa gyakran olyan trauma, ami mindent felülír az agyban, plusz a rákbeteg óhatatlanul fog kapni negatív szuggesztiókat. A betegséggel való szembesülés után általában rövid időn belül átalakul a megszokott élet. A rosszindulatú daganatos betegségre jellemző kiszámíthatatlanság és bizonytalanság, valamint a személyiségtudat és önértékelés változása lelkileg és érzelmileg egyaránt megterhelő. A rákkal való megküzdés a félelemmel való megküzdést is jelenti.
Az emberek amúgy is iszonyú feszültek, és nem tanítják meg őket arra, hogy hogyan lehet ezt a nagyon nagy feszültségszintet egészségesen levezetni. Ebben az állapotban pedig az állandósuló feszültség nagyon sok energiát emészt fel, elszigetelődéshez vezethet, s kimutathatóan fokozza a testi tünetek erősségét is.

Nem elég a tünetekről konzultálni, az érzelmeket sem szabad elhallgatni. A lelkiállapot befolyásolja a megélt fájdalomérzetet is. Aki el tudja terelni a figyelmét, aki ismer relaxációs technikákat, akinek a kezeléseit zeneterápiával vagy hipnózissal támogatják, a mellékhatásokban is kevesebb panaszt élhet meg. Le kell számolni azzal a tévhittel, hogy pszichológushoz, vagy egyéb segítőhöz fordulni a gyengeség jele: sokkal inkább bölcs döntés élni az egyre több lehetőséggel, ami a lelki helytállásban is segíteni tud.

Prof. Dr. Bányai Éva tudományos munkája során a hipnózis központi szerepet töltött be, és alapkutatási tapasztalatai alapján azt javasolja, hogy a hipnózist érdemes felhasználni a rákkal való megküzdésben is. (Kutatási területe: A hipnózis és a hipnábilitás szociál-pszichobiológiai szemléletű vizsgálata - A daganatos betegségek kialakulásában és gyógyításában szerepet játszó affektív és szuggesztív tényezők vizsgálata)

A hipnózis hatásos terápiás eljárásként alkalmazható a stressz által okozott érzelmi és viselkedéses eltérések (stresszkogníció) során az onkológiában is. A hipnózis kedvező hatása az idegrendszerre, hormonrendszerre és az immunrendszerre fontos segítség lehet az onkológiában már a megelőzéstől kezdve a palliatív gondozásig. A hipnózis az onkopszichológia területén ma már egy elfogadott módszer, habár bizonyított lehetőségeihez képest kevésbé ismert és használt. Az onkológia most kezdi az előnyeit felfedezni. A hipnózisnak nemcsak kognitív / magatartás-terápiás vonatkozásai vannak, hanem mind a prevenció, mind az onkológiai ellátás, a rehabilitáció vagy a palliáció folyamatában támogathatja az onkopszichológusok egyre növekvő munkáját.

A hipnózis tartalmas és eredményes segítséget nyújthat: fájdalomcsillapítás, pozitív élmények rögzítése, előhívása, derűs jövőkép kialakítása, optimizmus, életminőség javítása és az esetleges távozás "könnyebbé" tétele...

Prof. Dr. Bányai Éva:

"A hipnózis sok módon segíthet a rákbetegeknek és ezt több száz páciensünk története igazolja. Vannak reménytelen diagnózisból felépültek is köztük, és sokaknak sikerült élhetővé tenni, megnyújtani az életét. - A hipnózis segít az ellazulásban, a fájdalmak és szorongások csökkentésében, a kemoterápia mellékhatásainak leküzdésében. Empirikus kutatások támasztják alá, hogy a morfiumnál is hatékonyabb a fájdalom kezelésében: az agy megváltoztatja az ingerre adott érzelmi reakciót, megszűnik a szenvedés érzése.

A pusztító halálfélelem is oldódik. A rákbetegek állapotát súlyosbíthatja, hogy ma még mindig halálos ítéletként tekintenek a diagnózisra, holott nem az. Viszont a szorongás csökkenti a kezelések hatására amúgy is legyöngült immunrendszer védekezőképességét, a már emlegetett ölősejtek aktivitását - pedig ők tudják a leghatékonyabban kiirtani a betegséget a szervezetből azáltal, hogy elpusztítják a ráksejteket.

A hipnoterápia segít a betegség kialakulásának okait is feltárni, lehetőséget nyújt arra, hogy ne térjünk vissza a rosszul működő sémákhoz. Támogatja a rossz szokások elhagyását, mint a helytelen étkezés és dohányzás. És ami talán a legfontosabb: a hipnózis nagyon hatékony a társas támogatás közvetítésében is. Összefoglaló tanulmányok kimutatták, hogy a kemoterápia elfogadása után a társas támogatás megléte a legjobb előrejelzője a gyógyulásnak."

- A rákdiagnózis ugyanis sok esetben elmagányosodással jár, Éva még a saját bőrén is azt tapasztalta, hogy a nem közvetlen hozzátartozók elfordulnak a betegektől. Az emberek mintha a saját halálukkal szembesülnének egy ilyen ijesztő betegség kapcsán, és azt akarnák megtagadni, negligálni. Így marad magára sok ember a megpróbáltatásokkal teli kezelések alatt, és ez nem segíti a gyógyulást.

Egy életveszélyes betegségeken átmenő ember gyakran félelmet, dühöt, önsajnálatot és a teste feletti uralom elvesztése miatt érzett csalódást (és még sok egyéb érzést) él át. Ezért hullámzó a kedélyállapota, ami ijesztő lehet mind önmaga, mind a családtagjai számára. Ennek eredményeképpen sok rákbeteg inkább kerüli a kommunikációt, mert azt túl fájdalmasnak, vagy felkavarónak érzi. Ez azonban a beteg és családja számára is kellemetlen, hiszen elszigetel bennünket egymástól. Igen magányos megtapasztalás, amikor az ember éppen arról nem beszélhet, ami a legjobban bántja.

Annyira gyönyörű vagy (...). Úgy értem, ez a szó, hogy gyönyörű, ki sem fejezi igazán, legfeljebb egyfajta felszínes módon, ami csak a külsőről szól, és nem igazán hatol le a valódi, teljes mélységére annak, amit én a gyönyörű alatt értek.
Jeff Lindsay

Hogyan segíthet a hipnózis a rákos beteg hozzátartozóinak?

Egy daganatos betegség alapvetően változtatja meg nem csak a beteg, hanem a hozzátartozók életét is. Függetlenül attól, hogy a beteg fiatal vagy idősebb-e, hogy a betegség milyen életszakaszban alakul ki, hogy milyen progressziót jósolnak neki, illetve, hogy mely testrész az érintett, a diagnózissal való szembesülés után a családtagok ugyanúgy nehéz helyzetbe kerülnek, mint maga a beteg.

A betegséggel járó félelmek - pl. az ismeretlentől, a betegség kimenetelétől, a szeretett személy szenvedéseitől, a tehetetlenségtől, legrosszabb esetben a beteg elvesztésétől, a haláltól - őket is sújthatják. Továbbá ez a helyzet akaratlanul is szembesít bennünket a saját szorongásunkkal és életünk értelmével is. Ez pedig az érzelmek széles skáláját mozgósítja bennünk. Nincsenek ezért nem helyénvaló, vagy elfogadhatatlan gondolatok, vagy érzések. Egy ilyen krízis sokszor új megtapasztalásokat tartogat, melyre érdemes családi szinten is reagálnunk.

Mégis az első kérdés, amit felteszünk, hogy mit tehetek én a beteg hozzátartozómért? Ezzel egy időben azonban meg kell kérdeznünk magunktól azt is, hogy mit tehetek saját magamért, hogy ebben a nehéz helyzetben helyt tudjak állni? A hozzátartozók többsége ilyenkor azt érzi, hogy kétszer olyan erősnek kell lennie, mint eddig. A beteg megóvásának szándékától vezérelve elnyomják érzelmeiket, háttérbe szorítják saját szükségleteiket. Mindez azonban hamar visszaüthet...

Egy komoly betegség esetén mindenki tisztában van azzal, hogy a családtagoknak, türelmesnek és elfogadónak kell lennie. Ezt azonban sokkal könnyebb kimondani, mint megtenni éppen a fentebb említett elnyomott vagy vegyes érzések miatt.

Publikációk:

Hullámvölgyben lenni nehéz. Fájdalmas is; de nem rossz. Nem könnyű az a helyzet, amiben most vagyok. Az utóbbi hetekben eléggé felfordult körülöttem a világ. Átéltem sokféle váratlan élethelyzetet, amikre nem számítottam, és ezek felkavaró érzelmekkel jártak együtt. De igyekszem... igyekszem elfogadni azt, ami van. Nem tiltakozom ellene, nem harcolok ellene. És ez békességet teremt bennem, és azt a biztos érzést, hogy kijutok. Még nem tudom, hogyan, de én a magam részéről mindent megteszek, hogy kijussak ebből a hullámvölgyből.

Ara Rauch

Meghallgatlak "kommentelés" nélkül! Ez a kötetlen beszélgetés az a "közeg", amelyben biztonságra és elfogadásra lelsz. Ha úgy érzed, hogy a barátaidat nem érdekli a nyomorod, meg hogy nem hallgatnak meg szívesen, akkor nyugodtan élj vele és bátran foglalj DÍJMENTESEN időpontot hozzám! Így az általad választott időpontban várni fogom a hívásod és azt osztasz meg velem, amit csak akarsz és arról beszélgettünk amiről csak szeretnél. Persze nem lehet ez mindenre gyógyszer, de mégis az egészséges felnőtt mentálhigiéne kihagyhatatlan része, hiszen szükség van az érzéseink, igen a harag szavakba öntésére! Hasonlóan a panaszkodáshoz, merni kell végre megmutatnod a haragodat is! Ez a beszélgetés lehetőséget és biztonságos közeget biztosít erre. Add ki magadból a dühöt! Sokszor csak így fogsz tudni megnyugodni és a megbocsátást választani, mert kutatások bizonyítják, hogy már a felszínes beszélgetések is "kisimítják" az ember idegrendszerét. Szabályzat: -ugyanaz a személy max. 5 alkalommal jelentkezhet be erre a szolgáltatásra 1 éven belül. - az általad lefoglalt időpontban várom a hívásod a +36703788459 -es számon.

Érintésterápia daganatos betegek részére:

Az Amerikai Pszichoonkológiai Társaság 7. alkalommal megrendezett éves konferenciáján arról számoltak be, hogy jelentősen csökkent azon rákos betegek stressz-szintje, akik 4 héten át rendszeresen, alkalmanként legalább 14 percen keresztül részesültek "érintésterápiában". A tanulmányban 97 párt követtek nyomon. A résztvevő betegek 21 különböző ráktípusban szenvedtek, többségük előrehaladott emlőrákban. 

Ha az "érintésterápia" 14 percnél rövidebb ideig tartott, csak a betegek 15 százalékánál lehetett kimutatni az érintések stresszcsökkentő hatását. Ezek alapján a 14 perces időtartam "mérföldkőnek" tekinthető, amelynek elérésével a betegek szorongása és stressz-szintje, a daganatos fájdalmak ördögi köre csökkenthető. A fizikai fájdalom ugyanis fokozza a szorongást, ami bizonyos idő után depresszióhoz vezethet. A szorongás és a depresszió álmatlansághoz, az álmatlanság kimerültséghez vezet, mindezek együtt pedig fokozzák a fájdalmat.

A tanulmányban az érintések azonnali hatását is vizsgálták: 44 százalékkal csökkent a félelem és a stressz érzése, 34 százalékkal a fáradtság, 31 százalékkal a depresszió, és 29 százalékkal még a hányinger érzése is. A betegek életminőségét tehát egyértelműen javították az érintések.

Veszélyek és kockázati tényezők nélkül igénybe vehető szolgáltatásaim daganatos betegek részére:

Általam javasolt érintésterápiák:

/részletes tájékoztatót a kezelések oldalán/

Betegeket és betegségeket nem gyógyítok, egészségügyi tevékenységet, pszichoterápiát nem végzek. Az általam végzett hipnózis (TEÁOR '08) fizikai közérzetjavító szolgáltatás (TEÁOR '08 9604) és az MNS egyéb személyi szolgáltatás (TEÁOR 9609) tevékenységi körbe tartozik. Pozitív irányú lelki vagy egészségügyi változást sem kizárni sem ígérni nem áll módomban.