Online konzultáció

2020.04.03

Az online konzultáció lehetőségét elsősorban a mostani krízishelyzetre való tekintettel hoztam létre, biztonsági, egészségügyi szempontból, hogy ebben a szóban forgó állapotban se felejtsük el:

"A személyiségfejlődés nem más, mint hinni abban, hogy mi magunk megérjük az önmagunkra fordított energiát, az időt, vagyis érdemes fejleszteni önmagunkat. Hogy engedélyt adunk magunknak arra, hogy önmagunkba fektessünk be annak érdekében, hogy saját képességeink és lehetőségeink fejlődjenek." 
(Denis Whitley)

Sajnálatos módon rengetegen veszítették el, vagy veszélybe kerül az állásuk a koronavírus-járvány kitörése miatt, illetve sok vállalkozás, cég is tönkre ment, vagy tönkre mehet. Ez önmagában is óriási lelki teher, kiváltképp, ha ez karrierváltással is kell hogy járjon. Ha a jelenlegi szakmánktól teljesen eltérő ágazatba kell elhelyezkednünk, az bizony sok változást hoz és követel. Ugyanis onnantól kezdve a személyes erőforrásainkat is át kell alakítanunk ennek megfelelően.


"A változás elkerülhetetlen; a fejlődés választható. Még ha jó úton vagy is, nem jutsz sehova, ha csak ülsz az út közepén." (Will Rogers)


Mindenki képes fejlődni, függetlenül attól, hogy tapasztalt-e vagy zöldfülű, képzett vagy tudatlan, gazdag vagy szegény.

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából:

"A személyes fejlesztés olyan tevékenységeket foglal magában, amelyek javítják a tudatosságot és az én-azonosságot, fejlesztik az képességeket és a lehetőségeket, építik az emberi tőkét, és ezeken keresztül megkönnyítik a foglalkoztathatóságot, növelik az életminőséget, és segítik az embereket abban, hogy megvalósítsák álmaikat és céljaikat. A fogalom nem korlátozódik arra, amikor valaki saját magát fejleszti, hanem azt is magában foglalja, amikor tanárok, vezetők, tanácsadók, menedzserek, coachok vagy mentorok fejlesztenek másokat. A személyes fejlesztés intézményi keretek között is történhet, ekkor olyan módszerekhez, programokhoz, eszközökhöz, technikákhoz és értékelési rendszerekhez kapcsolódik, amelyek a személyes fejlődést segítik.

A személyes fejlesztés egyéni szinten a következő tevékenységeket tartalmazza:

tudatosság javítása

    • önismeret fejlesztése
    • én-azonosság/identitás felépítése vagy megújítása
    • erősségek vagy adottságok feltérképezése és fejlesztése
    • jóllét javítása
    • spirituális fejlődés
    • a lehetőségek azonosítása és javítása
    • emberi tőke és foglalkoztathatóság építése
    • életmód vagy életminőség növelése
    • egészség javítása
    • törekvések teljesítése
    • a személyes autonómia elindítása
    • személyes fejlesztési terv meghatározása és végrehajtása
    • szociális képességek fejlesztése

Személyfejlesztés a munkahelyen:

Egyrészt a szervezeteknek észre kell venniük, hogy a személyes fejlődés gazdasági értéket teremt: "a szervezeti eredményesség nem a top menedzser mindenható bölcsességéből ered, hanem az összes munkavállaló kezdeményezőkészségéből, kreativitásából és tudásából. Másrészt, a munkavállalóknak fel kell ismerniük, hogy munkájuk magában foglalja a személyes fejlesztést és "...a folyamatos tanulás és fejlődés pezsdítő erejét".

"A példátlan lehetőségek világában élünk: ha van ambíciód és okos vagy, felemelkedhetsz a választott szakmádban, függetlenül attól milyen szinten kezdted el. De a lehetőséggel a felelősség is jön. A mai szervezetek nem egyengetik a munkavállalók karrierjét; a szellemi dolgozóknak hatékonyan kell önmagukat menedzselni. Rajtad áll, hogy hogyan alakítod a munkahelyedet, mikor változtatsz irányt, és meddig maradsz elkötelezett és eredményes az akár 50 évig tartó munkavégzés során." (Peter Drucker)"

Amennyiben megérett benned is az igény a személyes fejlődésre, használd ki az online konzultáció előnyeit!

A velem való beszélgetés (úgy, mint a személyen konzultációk esetén) olyan biztonságos közeget teremt, amelyben könnyebben hozzá tudsz férni az érzelmeidhez, tudatosítani tudod azokat, és a megfelelő visszajelzések alapján hatékonyabban mozgósíthatod a megküzdéshez szükséges erőforrásaidat.

Az online konzultációk menete, felépítése a személyes találkozással teljesen megegyező keretek között zajlik. (Fontos azonban megjegyezni, hogy az interneten / telefonon való kapcsolattartás nem helyettesíti az élő, személyes találkozással járó konzultációs légkört.)

Online konzultáció előnyei:

  • Rugalmas
  • Kötetlen
  • Költséghatékony
  • Fókuszáltabb (személyes jelenlét hiánya sokszor könnyebbé is teszi az érzések, gondolatok, kérdések megfogalmazását, és sokszor egyszerűbb így őszintének lenni.)

Az online konzultációra jelentkezés és részvétel menete:

  • A konzultációt bejelentkezés, időpontegyeztetés előzi meg a következő elérhetőségeken:

Telefon: +36-70/378-84-59

e-mail: eva.pittich@gmail.com

facebook: Boldog leszek


  • A kérdéseket tisztázó első, azaz akvizíciós online beszélgetésünk továbbra is ingyenes, ami maximum 1 óra.

(Itt el tudjuk dönteni közösen, hogy a továbbiakban együtt tudunk-e dolgozni, szimpatikusak vagyunk-e egymásnak, tudlak-e a problémáidban téged támogatva segíteni.

Amennyiben igen, akkor egy további időpontot megbeszélünk és a közös munkánk onnantól kezdve indul.)


  • A szolgáltatás díjának megfizetése mindig az online találkozás előtt, banki átutalással történik:
  • Több alkalom egyösszegű fizetése esetén további 10% - 15% - 20% kedvezmény az online konzultációk díjából is!

  3-4 alkalom -10%

  5-9 alkalom -15%

10 alkalomtól -20%